A nagy méretű tervrajzokat a jövőben is papírra nyomtatják, így van jövője a cégnek

Ha valakinek azt mondják, hogy az ANKA-REPRO Kft. a régió egyik legkorszerűbb reprográfiai szolgáltatója, nem biztos, hogy be tudja azonosítani, mivel is foglalkozik a vállalkozás. De a pécsiek többsége mégis tudja, hiszen a 6-os út mentén rengetegszer láttuk a feliratot: nagy méretű tervrajzok, tablók, plakátok nyomtatása. A jövőre 30 éves céget még a mostani ügyvezető, Anka Tamás édesapja alapította építészeti tervrajzok fénymásolására, amely tevékenység a digitális technika megjelenésével az évtizedek alatt több szolgáltatással is kiegészült. Mára odáig jutott a vállalkozás, hogy már nem kell fizikailag megjelennie a megrendelőnek az ANKA-REPRO-nál, elég online elküldenie a nyomtatandó anyagot, amit aztán elkészülte után házhoz szállítanak. Bár az utóbbi években számos fénymásoló szalon jelent meg a piacon, Anka Tamás azt mondja, nincs sok konkurenciájuk a régióban.

– Bár természetesen kiszolgálunk az utcáról belépő ügyfeleket, a mi partnereink alapvetően mérnöki irodák, tervezőirodák, illetve kivitelezők, generálkivitelezők, építészeti kivitelezők, útépítéssel foglalkozó vagy közműves kivitelezők. A fénymásoló szalonokhoz képest teljesebb körű szolgáltatást tudunk nyújtani komplett tervdokumentációk összeállításában, amelyben három évtizedes tapasztalattal rendelkezünk. A komolyabb beruházásoknál az összes tervezői szakág nálunk fut össze, és magához az engedélyeztetéshez, a kivitelezéshez szükséges komplett dokumentációt képesek vagyunk összeállítani. Talán ez is az oka, hogy sok a régi ügyfelünk, vannak olyanok, akik a kezdetek óta velünk tartanak. Bár időközben bekövetkezett egy generációváltás a cégekben, a partnereink többsége továbbra is velünk dolgoztat, amit egyértelműen sikerként könyvelek el.

– Ha jól értem, a speciális igényeket speciális technikával kell kiszolgálni. Ezen kívül még mire van szükség?

– A tervrajzok nyomtatására, másolására, szkennelésre nagy formátumok kezelésére alkalmas berendezésekkel kell rendelkeznünk. Képesek vagyunk 107 centiméter szélességű nyomatok előállítására, hosszúságban meg akár 5–10 méter hosszúságú tervrajzot is ki tudunk nyomtatni. Az útépítések esetében nem ritka, hogy ilyen nagyságra van szükség, éppen az elmúlt hetekben találkoztunk egy négy méter hosszú tervrajzzal. Sokan megkérdezik, hogy a mai digitális világban meddig lehet még papír alapon gondolkodni. Azt gondolom, hogy teljesen nem lehet elhagyni a papírt, mert az ekkora méretű tervrajzokat még egy hatalmas LCD tévén sem lehet megjeleníteni, nemhogy egy tableten. Az azonban látszik, hogy ma kevesebb papírra nyomtatunk, másolunk, mint akár 10 évvel ezelőtt, de úgy gondolom, hogy az online szolgáltatásunkkal még sokáig versenyben tudunk maradni.

– Hogyan kell jól menedzselni egy céget ahhoz, hogy életképes maradjon, sőt fejlődjön?

– Igyekszünk egy olyan családias légkört fenntartani az ügyfeleinkkel, hogy azt érezzék: ránk mindig lehet számítani. A tervezőirodák legtipikusabb jellemzője, hogy folyamatos időhiányban, kapkodásban vannak, az utolsó pillanatban készülnek el a tervekkel. Azt valljuk, hogy rajtunk ne múljon a siker, ezért ha az utolsó pillanatban küldik el nekünk az anyagot piros SOS-sel megjelölve, akkor azt mi azonnal előrevesszük. Talán ezek azok a pluszok, extrák, ami miatt három évtizede életben tudtunk maradni.

– Családi vállalkozásként indultak, az is maradtak?

– Igen, mára három családtag dolgozik a vállalkozásban. Ez elsősorban a technika fejlődése miatt alakult így. Korábban sokkal bonyolultabb volt a gépek kezelése, ezért nagyobb emberi erőforrás szükségeltetett hozzá. Édesapám nyugdíjasként továbbra is részt vesz a munkában, a műszaki karbantartás területén oroszlánrészt vállal, olyan tapasztalata halmozódott fel a harminc év alatt, hogy gyakran a márkaszervizekből is felhívják, hogy elakadtak a megoldással, adjon valami tippet.

– Hogyan tud fejlődni a vállalkozás, milyen terveik vannak a jövőre nézve?

– A tervünk az, hogy az online vonalon szeretnénk továbbfejlődni. Egyelőre regionális a működési körünk, elsősorban Baranya megyéből, illetve Somogy és Tolna megyéből érkeznek a megrendeléseink. Azt gondolom, hogy országos szinten is képesek lennénk szolgáltatást nyújtani, hiszen a házhoz szállítással új lehetőségek nyíltak meg előttünk. Tehát ez az az irány, amerre volumenben képesek vagyunk fejlődni. Egyrészt hiszünk a régi kapcsolatokon alapuló módszerben, hogy a tervezőirodák ajánlanak bennünket a partnereiknek, ismerőseiknek, de nyilvánvalóan ez nem elegendő, ezért mi is megkeresünk ezen a téren működő nevesebb országos tervezőirodákat, kivitelező csapatokat.

Kis Tünde