Éppen négy éve számoltunk be róla, hogy még a Földközi-tengeren közlekedő luxusjachtokra is eljutnak a pécsi Venison Gusto Kft. által értékesített füstölt vadhús-készítmények, mint ahogy Európa számos országába is szállítanak a prémiumtermékekből. A cégvezető Ivánácz Gábor az akkor még főleg külföldön értékesített termékek hazai elterjesztését tűzte ki célul, ezért tavaly nagy fába vágták a fejszéjüket: üzletet nyitottak Budapest belvárosában. Itt nemcsak vásárolni, de gourmetestek keretében meg is lehet kóstolni a világszínvonalú készítményeket. És ez utóbbi nem túlzás, mivel a közelmúltban a Great Taste Awards-on, a világ egyik legnagyobb gasztronómiai versenyén hét termékükre 11 csillagot zsebeltek be. Ilyenre eddig nem volt példa magyar húsipari termékek vonatkozásában.
– Tavaly júliusban nyitottuk meg az üzletünket Budapesten, de az átalakításban részt vevő szakemberekkel való megküzdés, valamint a weboldalt készítő vállalkozásokkal adódó problémák nehéz helyzetbe sodortak bennünket. Közben valaki több millió forintért rendelt árut, amit nem vett át és nem fizetett ki, a munkatársaim egy részét is le kellett cserélnem, ott volt a Covid… egyszerre sok problémával kellett megküzdeni. Szinte mindent újra kellett építeni a vállalkozásban. Viszont ma már öröm bejönni az üzletbe, amely talán inkább hasonlít ékszerüzletre vagy gyémántkereskedésre, mint egy szalámiboltra. Számomra fontos volt, hogy mint a termék, a hely is, ahol áruljuk, minőségi legyen.
– Miért döntött a fizikai üzlet nyitása mellett, ráadásul a fővárosban?
– Ahhoz, hogy növekedni tudjunk, el kellett jönni Pécsről. Sajnos érezhetően depresszióssá vált a dél-dunántúli régió, a mi termékeink kevésbé értékesíthetők egy gazdaságilag hátrányos helyzetű térségben. Mivel jól ismerem az európai viszonyokat, azt látom, hogy Budapest is öt évvel Európa mögött menetel, Pécs pedig szintén mintegy ötéves lemaradásban van Budapesttel szemben. Még a fővárosban sem értik sokan az üzletünk koncepcióját, hogy például miért vannak kanapék egy szalámiboltban. Azért, mert szakmai kóstolókat, gourmetesteket tartunk, nem nagyon tudok olyan üzletről Magyarországon, aminek a tulajdonosa így gondolkodna, mint mi. Nagyon nehéz Magyarországon prémiumterméket értékesíteni, mert roppant mód árérzékeny a magyar ember. Egy ilyen terméket, mint a Venison Gusto szerintem csak úgy lehet itthon eladni, hogy ezt így pozícionáljuk. Tudom, hogy nem az alsó árkategóriába tartoznak a szalámijaink, viszont ezekben tényleg nincsenek kemikáliák, pálmarostok stb., a mi termékeink tápot nem látott, szabadban tartott állatok húsából készülnek. Tehát itt nemcsak drága szalámikról van szó, hanem van mellettük egy prémiumkategóriát képviselő szolgáltatás és légkör is.
– Egy év után elmondható-e, hogy megérte az üzletnyitás?
– Egyértelműen igen. Bár volt számos kudarc az elmúlt másfél évben, nem adtuk föl, és már látható, hogy idén nagyon szép forgalmat bonyolítunk. Szerintem a siker a kitartáson múlik, meg azon, hogy mennyi időt szánunk a vállalkozásunkra. Voltunk egy nemzetközi vásáron Kölnben, ahol kiváló kapcsolati tőkére tettünk szert, jelen pillanatban rengeteg helyre tudnánk beszállítani, de ehhez nincs elég termékünk. Mostanra egy ütőképes csapatot is sikerült létrehoznom, fantasztikus kollégáim vannak, kiváló a munkamorál, a kedv, jól haladunk előre. Egy év alatt annyi fejlesztést hajtottunk végre, mint általában a cégek három-négy év alatt.
– Hatalmas siker az is, hogy a Great Taste Awardson kiválóan szerepeltek a Venison Gusto szalámik.
– A londoni partnerünk, javasolta, hogy induljunk el ezen a versenyen, mert fantasztikusan jók a termékeink. Be is neveztünk hét terméket, majd több mint fél év múlva hívott a partnerünk, hogy Gábor, hát diadal van, tizenegy csillagot kaptak a Venison Gusto szalámik. Ilyen még soha nem történt Magyarországon. Mind a hét kiküldött terméket díjazta a komoly európai szakemberekből álló zsűri, amely vakon kóstolt 15 ezer terméket, ebből emelte ki a mi nevezett termékeinket.
– Merre tovább? Mik a tervek?
– Szeretnénk egy új üzletet nyitni, gondolkodunk a nagyon magas minőségű nyers hús értékesítésében. Vadat, bivalyt és néhány érdekes madarat, fácánt, gyöngytyúkot szeretnék tartani, olyan húsokat, ami mondjuk a XVIII. század végén egy szakácskönyvben meg lehetett találni. Emellett a számos külföldi megkeresésnek akarunk eleget tenni. Továbbra is nagy hangsúlyt helyezek a kiskereskedelemre, mind a webes értékesítésre, mind az üzletben való eladásra. Egyre többször adják diplomáciai ajándékként a termékeinket, ami tovább erősíti a külföldi terjeszkedés esélyét is. A határ a csillagos ég.
Kis Tünde