Tudtam, csak nem sejtettem – kreatív turizmus itthon és külföldön

Cēsis (Lettország) adott otthont a májusban megrendezésre került nemzetközi konferenciának, melynek kiemelt témái a kreatív turizmus fejlesztése, KKV-k versenyképességének növelése és jó gyakorlatok megosztása voltak.

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara 2018 óta partnerként vesz részt a „Cult-CreaTE” című projekt megvalósításában, olyan a magyar közegbe is átültethető és megvalósítható turisztikai modellek és módszertanok kidolgozásában, melyek hosszútávon a régió gazdaságának erősítését és a helyi vállalkozások versenyképességét is növelik nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban is.

Baranyában számtalan kulturális örökség létezik, melyek alapvető erőforrásai a régió idegenforgalmának, ugyanakkor ezek köré továbbra sincsenek kiépítve teljeskörű turisztikai csomagok, melyekben az adott örökséghez köthető helyi kreatívipari termékek és szolgáltatások is szerepet kapnának. A jól működő turisztikai értéklánc kialakításához elengedhetetlen a kreatívipari és kapcsolódó szektorokban tevékenykedő szereplők megszólítása és szoros együttműködések kialakítása, hogy ez a térség is kiemelt európai úti céllá váljon, támogatva a helyi közösségek fejlődését és a kreatívipar erősödését.

 Cult-CreaTE Interreg Europe Project