A városi nyüzsgésből való kiszakadást és a természet szépségével való találkozást ígérik Hosszúhetényben a varázslatos kilátással rendelkező kabinházak, amelyek a fenntartható turizmus jegyében létesültek a közelmúltban. A minden kényelemmel felszerelt házaknak rendkívül kicsi az ökolábnyomuk, ráadásul átmeneti lakóik megtapasztalhatják, milyen felelős vendégnek lenni. Hogy miként született meg a kabinházak ötlete, és miért éppen Hosszúhetényben találtak számukra megfelelő környezetet, a kabinházakat telepítő Stagland Kft. ügyvezetőjét, Benkő Biankát kérdeztük.
– Csaknem 10 éve a rövidtávú lakáskiadás területén dolgoztunk Budapesten, amikor a világjárvány megjelenésével a vállalkozásunk gyakorlatilag két hét alatt a földbe állt, és hirtelen nem tudtuk, merre haladjunk tovább. Három választásunk volt; visszamegyünk egy multicéghez dolgozni, külföldre megyünk dolgozni, vagy elköltözünk vidékre és az eladott budapesti lakások árából megvalósítjuk a már néhány éve tervezgetett kabinszálláshelyünket – az utóbbit választottuk. Olyan helyet kerestünk, ahol még a környéken sincs ilyen jellegű szálláshely, valamint még megfizethetők a telekárak. Hosszúhetényt egy pályázatíró ismerősom ajánlotta, és éppen volt egy szabad 1,2 hektáros eladó telek a falu szélén, a Zengő lábánál, amely tökéletesnek tűnt a kabinok megépítéséhez. Immár három év távlatából és a projekt létrejöttével mi is úgy gondoljuk, hogy Hosszúhetény tökéletes választás volt, már csak a többi helyi és pécsi turisztikai képviselő miatt is, akikkel együtt tudunk dolgozni.
– Ez a szállásfajta miként képviseli a fenntartható turizmust?
– A fenntartható turizmus Magyarországon még csak érintőlegesen fontos, de a nemzetközi nyomás és a világszemlélet miatt egyre inkább előtérbe fog kerülni. Azt gondoljuk, hogy a fenntarthatóság nemcsak egy trend, hanem a turizmus jövője. Egyre több nemzetközi pályázat jelenik meg, ami kifejezettem a fenntartható szálláshelyeket, vendéglátóhelyeket támogatja, és a zöld minősítések is mind nagyobb teret nyernek. Tavaly végeztem a Budapesti Corvinus Egyetem Turisztikai fejlesztési menedzser posztgraduális képzésén, a szakdolgozatomat a fenntartható szálláshelyek zöld minősítéseiről írtam. 2023 óta a portugál Politécnico de Leiria hallgatója is vagyok, ahol a fenntartható turizmus mesterszakot végzem távoktatásban. A fenntartható turizmusra már a turisztikai vezetők is felfigyeltek, amire jó példa, hogy idén adták át először a Fenntarthatósági Díjat, amely „versenyben” a hosszúhetényi projektünk a 34 pályázó közül bekerült a legjobb 4 közé. Hosszú távú célunk egy olyan tanácsadó cég létrehozása, amely fenntarthatósági szempontokból mentorálja a szálláshelyeket, és felkészíti őket a zöld minősítések megszerzésére.
– Mit érdemes tudni a kabinházakról mint szálláslehetőségekről, miben újszerűek?
– Az egész projekt abban a szellemben készült az építkezéstől a működtetésig, hogy megfeleljen a nemzetközi zöld minősítések magasabb követelményeinek. Újszerűségük a fenntarthatóságban és az egyszerűségükben rejlik, amihez szorosan kapcsolódik a helyi szolgáltatások és termékek bemutatása és értékesítése. Leginkább hosszúhetényi beszállítókkal és szolgáltatókkal dolgozunk együtt és kiemelten figyelünk arra, hogy 50 km-es körzetből származzon minden, amit a kabinokba bekészítünk a vendégienk számára. Azon kívül, hogy ily módon támogatjuk a helyi kisvállalkozásokat, idővel szeretnénk egy bemutatófelületté is válni a többi szálláshely számára, ahol testközelből megtapasztalhatják a különféle fenntarthatósági jó gyakorlatokat.
– Miként illeszkednek a kabinházak a hosszúhetényi turisztikai/vendéglátó kínálatba?
– Hosszúhetényben nagyon sok aktív és tenni akaró turisztikai és művészeti képviselő van, így együtt tudunk dolgozni velük. További megállapodásokra is nyitottak vagyunk, hiszen bárki is hozza az adott vendéget a faluba, a cél mindenki számára ugyanaz kell hogy legyen: tökéletes helyi élményt nyújtani, hogy jó hírét vigye Hosszúheténynek.
– Milyen céljaik vannak a jövőre nézve?
– Építési tervünk 8 kabinra, egy főépületre és a domb tetején egy meditációs jógapavilonra érvényes. A tervben úgy helyezkednek el a domb oldalában a kabinok, mint egy ott legelésző szarvascsorda, ezért is lett a nevünk Stagland, azaz a Szarvasok földje. Mivel kis családi vállalkozás vagyunk, a bevételt visszaforgatva, esetleg pályázati pénzeket felhasználva szeretnénk kabinról kabinra építkezni az elkövetkezendő évek során. A területen foglalásonként egy őshonos fát és további cserjéket ültetünk, illetve a fejünkben van egy kisebb napelempark, ami energiagazdálkodási szempontból önellátóvá tehetné a birtokot.
K.T.