Az innováció élvonalában dolgozunk, ezért jelen kell lennünk a szabványok születésénél

A technológia világa folyamatosan fejlődik, és ezzel együtt a szabványok is. Ahhoz, hogy a fejlődés előtt járjunk, ismernünk kell a legújabb trendeket és innovációkat. A biztonságos és felelősségteljes innovációhoz hozzátartozik a körülöttünk lévő világot működtető és állandóan fejlődő szabványok ismerete is.

Adott Solutions logo

Kamarai tagunk, az ADOTT Solutions egy világszínvonalú, K+F mérnökökből álló csapat, mely kihívást jelentő és innovatív projekteken dolgozik Pécsett. Mérnökeik komoly szakmai tapasztalattal rendelkeznek komplex nagy sebességű áramkörök és ipari termékek tervezésében. Elektronikus termékfejlesztésre összpontosító (NYÁK, beágyazott szoftver, ipari és mechanikai tervezés) mérnöki szolgáltatásokat nyújtanak, melyek a termékötletektől kezdve a fejlesztésen, validáláson és tanúsításon keresztül egészen a sorozatgyártásba való bevezetésig terjednek. Az ADOTT Solutions vezető szerepet tölt be az innovatív megoldások terén. Külföldi megrendelőik elsősorban az olaj- és gázipar területén, vegyiparban, gyógyszeriparban vagy az élelmiszeriparban tevékenykednek, és akár több mint évi 10 ezer mérnöki munkaórát is igénybe vesznek a pécsi cég szolgáltatásaiból.


A Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (angolul: International Electrotechnical Commission, IEC) 1906. június 26-án Londonban alapult nemzetközi szabványügyi szervezet, amelynek feladata a villamossági, elektronikai és kapcsolódó technológiai szabványok kidolgozása, jóváhagyása és közzététele nemzetközi szinten. A szervezet székhelye a svájci Genfben található. A legfelsőbb szervezeti egysége a Tanács, amelyben összesen 88 nemzeti elektrotechnikai bizottság képviselteti magát. (Wikipedia)


Az ADOTT Solutions, elkötelezett a korszerű szabványfejlesztés mellett, amely garantálja termékeik megbízhatóságát. Surinya Endre, az ADOTT Solutions cég képviselőjeként az MSZT Nemzeti Bizottság delegált küldöttje, így aktívan részt vesz a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) munkájában.

„Tíz évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy IEC küldött szeretnék lenni, amikor egy robbanásveszélyes légkörben használható, innovatív Windows táblagép fejlesztésébe kezdtünk. Ekkoriban kihívást jelentett meggyőzni az érdekelt feleket arról, hogy meg lehet oldani a fellépő műszaki problémákat úgy, hogy az eszköz biztonságos működése érdekében figyelembe vesszük a szigorú energia- és kapacitáskorlátozásokat is. Komoly idő- és pénzbefektetés árán, de sikerült megvédeni a projektünket.
Azért is csatlakoztunk az IEC-hez, mert fontos számunkra, hogy jól értelmezzük a szabványokat és szerettünk volna hozzájárulni ahhoz, hogy a szabványok mindig naprakészek legyenek és tartalmazzák az általunk használni kívánt technológiákat is.
Mivel az innováció élvonalában dolgozunk, jelen kell lennünk a szabványok születésénél, legalábbis azoknál, amelyek a mindennapi feladatainkra a legnagyobb hatással vannak. Ezek pedig a belső biztonság és a robbanásveszélyes környezetben használt elemek. Ügyfeleink már most is profitálnak a számukra fontos meglátásainkból.
Az IEC tagság nem csak feladatokkal, hanem felelősséggel is jár. Évente legalább kétszer személyesen is részt veszünk a nemzeti bizottságokat képviselő szakértők nemzetközi ülésén, ahol megvitatjuk a szabványokkal – vagy az akkumulátorokkal – kapcsolatos kérdéseket. Az ülések között a szakmai munkacsoportokban online folytatjuk a megbeszéléseket.
A szabványok lehetnek egyszerűek és akár több száz oldalasak is. A szerkesztési idejük ezért eltérő, de általánosságban elmondható, hogy több évbe is telhet, mire egy módosítási javaslatból végleges munka születik.”

Egy olyan világban, ahol a megbízhatóság és biztonság dönt a piacvezetők és a lemaradók között, a szabványok ismerete és alkalmazása üzleti sikert hozhat.