„Számomra az ifjúság nevelése volt az elsődleges”

Évek óta fontos szerepet játszik a közlekedésgépészeti duális szakképzés megyei rendszerének kidolgozásában és fejlesztésében Osvald Levente, a Pécsi Szakképzési Centrum Angster József Szakgimnáziumának gyakorlati oktatásvezetője és tanműhelyvezetője. Több évtizedes pedagógusi tapasztalattal rendelkezik, a kamara pályaorientációs tevékenységének aktív részese. Munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Baranya Megyei Szakképzési Díjjal ismerte el.

– Miért volt fontos az ön számára, hogy részt vegyen a szakképzésben?

– Már gyerekkoromban belecsöppentem ebbe a világba, hiszen az édesapám is szakoktatóként tanított ebben az iskolában. Ez adott egyfajta indíttatást, valamint minden nehézség ellenére a pedagógiai munka szépsége, a gyerekek szeretete. Pedagógus családból származom, az édesanyám óvónő volt, így talán elmondható, hogy számomra az ifjúság nevelése volt az elsődleges, nem a szakképzés. Mindig számított az is, hogy a kétkezi munkának is van becsülete, sőt a mai világban egyre nagyobb az értéke. Az ember lépten-nyomon találkozik a volt tanítványaival, ez is jó érzéssel tölt el.

– Mit sikerült elérni a pályafutása alatt, amire szívesen emlékezik vissza?

– Az iskolai tanműhely fejlesztésében volt szerepem, de a külföldi kapcsolatok is nagyon fontosak voltak. A németországi testvériskolai kapcsolataink kiépítésében, fenntartásában vettem és veszek részt a mai napig is, ezek is hozzájárulnak a tanműhelyünk magasabb szintre emeléséhez. A szakképzés egy állandóan fejlődő és folyamatos fejlesztést igénylő terület, ahol nincs megállás, hiszen ahogy a technika változik, azzal kellene lépést tartania a szakoktatásnak. Néhány évvel ezelőtt a CNC-gépek beszerzése és a szimulációs rendszer fejlesztése volt a kihívás. Nem lehet azt mondani, hogy ezek csak az én nevemhez fűződnek, de azt igen, hogy mindegyikben részt vettem.

– Ön aktívan részese a kamara pályaorientációs tevékenységének. Ezt miért tartotta fontosnak?

– A kamara az általános iskolákban saját maga is szervez pályaválasztási rendezvényeket, ezeken mint az iskolánk, illetve a szegmens képviselője én is aktívan részt vettem. Nemcsak Pécsett, hanem Mohácson, Szigetváron, Siklóson is tartanak ilyen rendezvényeket. Néhány évvel ezelőtt külön megkért a kamara a közreműködésre, mert kisebb településekre szervezett pályaorientációs napokat, oda hívta az iskolásokat. Ezek az alkalmak azért voltak fontosak, hogy a gyerekek megfelelő képet kapjanak az adott szakmákról, hiszen sokszor akkor éri őket csalódás, miután már választottak. Bemutattuk a szakmák előnyeit, de beszéltünk a hátrányaikról is, és arról, hogy milyen képességek kellenek egy bizonyos szakma elsajátításához. Azt kell megfelelően kommunikálni feléjük, hogy a képességeiknek és az érdeklődésüknek megfelelően válasszanak szakmát.

K. T.