25 évvel ezelőtt, amikor a pécsi Euro Optic megnyitotta az első üzletét a vásárcsarnokkal szemben, sokan furcsállották, hogy miért kell még egy optika a városba. Akkor még nem lehetett előre látni, hogy néhány év múlva újabb és újabb optikus üzletek nőnek ki a földből, miután a szemüveg „nemszeretem” orvostechnikai eszközből divatcikké avanzsált. Az akkori rossznyelveknek nem lett igazuk, az Euro Optic ma is sikeresen működik, sőt, 15 éve már egy másik üzletet is visznek a belvárosban.
– 1995-ben egy optikában dolgoztam alkalmazottként, amikor egy véletlen folytán a sors összehozott a későbbi üzlettársaimmal. Felvetették, hogy nyissunk egy optikai üzletet, ez volt a Zólyom utcai egységünk. 2005-ben fogalmazódott meg, hogy a belvárosban beljebb is lehetne üzletünk, így a gondolatot tett követte. A munkatársaink egy része az indulás óta megvan, a többiek is legalább tíz éve nálunk dolgoznak, így egy állandó gárdát tudhatunk magunk mellett.
– Mi volt és mi ma az alapkoncepció a működést illetően?
– A szemüveg- és a kontaktlencse piac mindegyik szegmensével foglalkozni szerettünk volna, amikor valami újdonsággal találkoztunk, akkor azt felvettük a kínálatunkba. Így vezettük be a színtévesztés vizsgálatot vagy amit nagyon kevesen végeztek a városban: a keménykontaktlencse-illesztést.
– Miként tudtak ahhoz a piaci változáshoz igazodni, amikor hirtelen több optikai szalon nyílt a városban?
– Elsősorban specializálódással. Sok optikai üzletben nem dolgozik orvos vagy hetente egyszer-kétszer van ott néhány órát. Számunkra nagy előnyt jelentett, hogy folyamatosan jelen van az orvos, így nem csak szemüveggel, kontaktlencse-illesztéssel fordulnak hozzánk, hanem szemvizsgálat céljából is. Azt gondolom, hogy ez egyfajta erősségünk. Az elmúlt 25 évben szelektálódott a piac és azok maradtak meg, akik nem akartak gyorsan meggazdagodni, hanem szépen, egyenletesen fejlődtek.
– Orvosként miként lehet hozzánőni a feladathoz, hogy egy vállalkozást vezessen?
– Sokat segített a korábbi üzlettársam, aki optikában volt üzletvezető, rengeteget tanultam tőle, de még többet a saját tapasztalatomból. Ügyvezetőnek lenni egy külön szakma, hiszen tudni kell, hogy mikor van járulékfizetés, a fizetéseket, az áfa-t, a bevallásokat fejben tartani, ebbe bele kell tanulni. Sok tanfolyamra jártam az elején, azt is meg kellett tanulnom, mi az az értékesítés. Ha új termék érkezik az optikába, pl. szemüveglencse, akkor részt veszünk a gyártók tanfolyamán. Minden szegmensben naprakésznek kell lenni.
– Minek köszönhető, hogy ilyen elkötelezett kollégái vannak, akik 10-20 éve az Euro Opticban dolgoznak?
– Azt gondolom, hogy nagyon jó gárda jött össze. Mindig igyekeztünk annyi fizetést adni, amennyit a cég működése megengedett, illetve gondoskodni a kollégák jóllétéről, például házhoz jövő torna megszervezésével. Karácsonyi jutalmat, iskolakezdési támogatást, újszülött, nyugdíjazás esetén ajándékcsomagot adunk. Az anyagiak mellett említhetem a rugalmasságot is, ha valamit csak a munkaidő alatt lehet elintézni, azt biztosítjuk a kollégáknak. Szerencsés vagyok, hogy ilyen munkatársakkal hozott össze a sors, akikben megbízhatok, akik elkötelezettek, lojálisak a céghez.
– Miként lehet összegezni, mi az eddigi sikerének a titka?
– Mindig óvatosan fejlesztettem, soha nem volt hitele a cégnek, a berendezések, műszerek beszerzését a kereteinken belül tudtuk megoldani. Nem akartam több üzletet sem, mert nem tudtam volna átlátni. Azért lettem annak idején orvos, mert nagyon nagy az empatikus készségem és mindig onnan közelítem meg a vásárlót, ahonnan a beteget, igyekszem beleélni magamat a helyzetébe. Szeretek beszélgetni velük. Talán ezért is van sok törzsvásárlónk. Illetve a sikerhez az utógondozás, azaz a szerviztevékenység is hozzájárult. Sok nagy cégnél nincs ilyen, mi azonban számos problémát meg tudunk oldani, így igazán személyes a kapcsolat az ügyfelekkel.
– A 25. évforduló jó alkalom arra, hogy az ember megálljon és visszatekintsen az elmúlt negyedszázadra. De arra is kiváló, hogy előre nézzen, hogy hogyan tovább…
– Biztos van olyan, amit ma másképp csinálnék, de mindenből tanultam. Viszont szívesen emlékszem vissza arra, hogy az eltelt évek alatt 10 látszerésztanulónk volt és 3 alkalommal 2-2 fő Erasmus ösztöndíjas optometrista hallgatónk, akiknek én voltam a mentora. Hogy mennyire lehet előre tekinteni, nehéz megmondani. Azt tudom, hogy 4-5 év múlva, amikor nyugdíjba megyek, gondoskodni kell az utódlásról. Mivel a családomból, úgy tűnik, nem veszi át senki a vállalkozás vezetését, meg kell kérdeznem a kollégáimat, hogy ők hogyan képzelik a jövőt. Örülnék, ha együtt maradhatna a csapat.
Kis Tünde