Szemmel látható fejlődésen ment keresztül az elmúlt néhány évben az elsősorban kis- és középszériás ipari elektronikai termékeket gyártó és fejlesztő pécsi Z Elektronika Kft., és ez a lendület a 2022-ben sem hagyott alább. A tavaly a Magyar Multi Program keretében lezajlott csarnoképítés arra is ráirányította a figyelmet, hogy a cég növekedését komplexen kell kezelni, ehhez pedig az emberi erőforrásnak is igazodnia kell. Dallos László ügyvezető szerint a siker a minél szélesebb szolgáltatási palettában, az innovációban és a folyamatos tanulásban, fejlődésben rejlik, ami nemcsak a szakmai vonalra, hanem a vezetői attitűdre is értendő.
– A Magyar Multi Program keretében megvalósított projekt egy technológiai fejlesztésre is lehetőséget biztosított, ami idén nyáron fejeződött be. A beüzemelt gépek még nagyobb termelési volument tesznek lehetővé, erre szükség is van, mert rengeteg a munkánk. A fejlesztés keresletet indukált, újabb vevők jelentek meg. A létszám is jelentősen növekedett, az év folyamán a műszakokat is át kellett szervezni, már van olyan gyártás, ahol három műszakban dolgozunk. A pozitív kihívásokat azonban beárnyékolja az energiaár-drágulás. Ez most számunkra egy nagyon komoly krízis, amit meg kell oldanunk, egyelőre ezen dolgozunk – foglalja össze röviden az idei évet Dallos László.
– Miért keresettek a Z Elektronika által előállított termékek, mit látnak meg bennük az új vevők?
– Alapvetően jó hírünk van a piacon, ehhez hozzájárul az a széleskörű marketing, ami nemcsak a vevők, hanem a munkavállalók felé is mint megbízható brandet jeleníti meg vállalkozásunkat. Nekünk az is fontos, hogy ha valaki hozzánk jön dolgozni, akkor tényleg abban részesüljön, amit korábban ígértünk. Nyugodt és jó körülmények között dolgozunk, és ezt igyekszünk a vevőink felé is kommunikálni, hogy egy átlátható, transzparens, megbízható partner képe rajzolódjon ki, egy olyan vállalaté, amely felelősséget vállal a munkájáért. Azt gondolom, hogy ez a törekvésünk meghozza a gyümölcsét.
– Vezetőként miként lehet kezelni a fejlődést?
– A szervezetfejlesztési folyamat sok mindenre ráirányította a figyelmet, számos helyen át kellett szervezni a működésünket ahhoz, hogy hatékonyabbak legyünk. Igyekszünk olyan szervezeti struktúrát kialakítani, ami jövőbe mutató, fenntartható – ez egy hosszabb folyamat, jelenleg elsősorban a „túlélésre” játszunk. Meg akarunk felelni a partnereinknek, belekapaszkodni a lehetőségekbe, ami előrébb viszi a gyártást és ami által bővülni tudunk. Azonban megvan az esélye annak, hogy jövőre lassul a gazdaság tempója, de mivel elég diverzifikált a vevőkörünk, azt gondolom, hogy kezelni tudjuk majd a folyamatokat.
Vezetőként folyamatos jelenléttel, rengeteg beszélgetéssel, egyeztetéssel és szüntelen háttértámogatással tudom kezelni a változásokat. A hangsúly a kollégáimmal való együttműködésen van, ezáltal biztonságban érzik magukat, így kiemelkedő teljesítményre lesznek képesek. Egyfajta szimbiózisban dolgozunk, a munkatársaim abból merítik a bátorságot, hogy ott állok mögöttük, én pedig azért vagyok bátor, mert ők teszik a dolgukat. Egymásra vagyunk utalva. Elengedhetetlen az egymás iránti bizalom, mint ahogy az is, hogy mindenkit egyenrangú félként kezelek.
– Említette a láthatóságot, ennek része, hogy a közelmúltban egy országos tévéműsorban mutatták be a gyártási tevékenységüket, de egy podcast-műsort is készítenek a Z Elektronikánál.
– A műsorban való szereplés jelentősen növelte az ismertségünket, hiszen így rengeteg nézőhöz jutottunk el. Nemcsak azt ismerhették meg, hogy miként zajlik a termelés egy elektronikai gyártócégnél, hanem azt a fejlesztési munkát is, amely által egy ötletből valós termék lesz. A podcastcsatorna elindítása pedig kollégáink ötlete volt, ebben mindenféle témák előkerülnek a vállalat működésétől kezdve az innovációs együttműködésekig. Rengeteg helyről kaptunk visszajelzést, még a konkurenciától is, sajnálták, hogy nem nekik jutott az eszükbe ilyet készíteni.
– Korábban említette, hogy a cég jövőbeni működésének egyik záloga a fejlesztőcsapat erősítése lehet.
– Jelenleg egy tízfős, mérnökökből álló fejlesztőcsapatunk van, párhuzamosan több termék fejlesztését végzik. Kapcsolódunk a Pécsi Tudományegyetemhez, több vállalkozáshoz, már most is rengeteg tudás gyűlt össze a Z Elektronikánál, ami egy magasabb szintre emel minket. Szeretnénk kifejleszteni egy saját terméket, olyan vállalkozássá válni, amely megbízhatóan, felelősséget vállalva képes megtervezi, legyártani a termékeit. Amely nyitott a kooperációra, akár lokálisan, akár országosan is, ezzel egyfajta példát is szeretnénk mutatni, hogy kapcsolódásokkal, összefogással többre megyünk, mint egyedül.
K.T.