Megtartotta a 2023-as év első ülését a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter (ÉTK).
Az ülés elején bemutatkozott a résztvevőknek a Baranyai Gasztronómiai Klaszter, az elnökük rövid beszámolójából kiderült mikor alakultak, milyen céllal jöttek létre. A találkozó célja az volt, hogy fogjanak össze a két klaszter tagjai, keressenek olyan kapcsolódási pontokat, ahol együtt tudnak dolgozni.
Az ülésen beszéltek a tagok az előttük álló évről, tervekről, elképzelésekről. A jelenlegi gazdasági helyzet sajnos nem fog kedvezni a szektornak, előre láthatólag 15-20%-os visszaeséssel számolnak. Mint elmondták, érezhetően kevesebb munka van a piacon, és megnövekedett az egy-egy projektre jelentkezők száma is.
Másik jelentős téma volt az Ágazati Képzőközpont (ÁKK). Az ÁKK menedzsmentje elkészítette az első időszakra vonatkozó beszámolóját, amelyből kiderült, hogy vannak ugyan még nehézségeik, de ezeket ki fogják tudni küszöbölni a későbbiekben. Fontos, hogy minél szélesebb körben tudják népszerűsíteni az ÁKK-t, ezen belül az építőipari szakmákat. A tagok átbeszélték a feladatokat az előttük álló időszakra.
Januárban elindul az Épít-Ésszel verseny, a PBKIK szervezésében. A verseny célja az építőipari szakma népszerűsítése az általános iskolai 6-7. osztályos tanulóknak. Továbbra is várják a tagok segítségét a feladatok összeállításánál, illetve a zsűrizésben.
Az ülés résztvevői hallhattak egy rövid előadást az AMULET projektről, amelyben a kamara is részt vesz konzorciumi partnerkét. A projekt lényege, hogy könnyűsúlyú anyagok fejlesztésével (műanyag polimerek, kerámia kompozitok, könnyűfém ötvözetek) csökkentsék a CO2 kibocsátást az Európai Unióban 4 iparágra (építőipar, autóipar, repülőgépipar, energiaipar) koncentrálva. A projektbe várják azoknak a KKV-nak a jelentkezését, akik részt vennének kutatás-fejlesztési együttműködésekben, más EU-s országok vállalkozásaival. További részleteket ITT olvashat a pályázatról.
Az ÉTK-ról bővebb információkat, a weboldalukon találhat: https://epitoipariklaszter.hu