Disszeminatív szakmai workshop
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16-2016-00001azonosító jelű, „A Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-gazdálkodásának és belső képzési rendszerének fejlesztése”című kiemelt projektje keretében –nyolc regionális helyszínen –a projekt keretében megvalósuló „Külügyi és Külgazdasági Tudásbázis” egyes eredményei, különösen a külgazdasági tevékenység lokális, helyi szintű támogatásának–, így a működő tőke beruházás-illetve export-ösztönzésnek a helyi önkormányzatok által is megvalósítható és adaptálható eszközeinek, módszereinek–, valamint a kapcsolódó hazai és nemzetközi jó gyakorlatoknak a bemutatása, illetve az e tématerületet célzó,a Minisztérium által a projekt keretében kidolgozott közszolgálati belső továbbképzéseknek a szélesebb körű megismertetése céljából 2019. szeptember 9-19. között disszeminatív szakmai workshop-sorozatot szervez.
Eurochambres felmérés az egységes piac hiányosságairól
A tavaly októberi brüsszeli Európai Vállalkozói Parlamentben a vállalkozók közel 70%-a válaszolt nemlegesen a következő kérdésre: „Kellően integrált-e az egységes piac, lehetővé teszi-e az Ön vállalkozása számára a szabad működést és versenyt?”. 2014-ben a részvevő vállalkozók 84%-a válaszolt nemmel ugyanerre a kérdésre. Az eredmények ugyan kis javulást mutatnak, de a vállalkozók túlnyomó többsége még mindig úgy gondolja, hogy hosszú út áll előttünk.
Baranya megyében is elindult a beszállítói- és külpiaci mentoráltak kiválasztása
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara társszervezésében megtartotta nyitórendezvényét a GINOP 112. vállalkozói mentorprogram, mellyel egyidőben megjelentek a megyei, beszállítói és külpiaci területen mentorálandó kis- és középvállalkozások (kkv-k) kiválasztására vonatkozó pályázati felhívások a már futó Országos Vállalkozói Mentorprogram keretében. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) beszállítói mentoráltnak olyan termelőtevékenységet folytató kkv-kat keres, amelyek be kívánnak lépni a hazai, illetve uniós/nemzetközi beszállítói láncokba. Külpiaci mentoráltnak pedig olyan kkv-k érdeklődését várják, amelyek exportképesek és bővíteni szeretnék a külpiaci tudásukat, valamint be kívánják indítani külkereskedelmi tevékenységüket, neves közepes vagy nagyvállalatok közreműködése mellett.
A jelentkezéseket a www.vallalkozztudatosan.hu címen 2019.10.09.- ig lehet benyújtani.
Útmutató a Japánban való piacralépéshez
Az EU-Japán KKV Központ szeptemberben is szervez angol nyelvű ingyenes webináriumokat, melyekben a japán piac sajátosságait és az abban rejlő lehetőségeken vezetik végig a résztvevőket az egyes területek szakértői. A soron következő szeptemberi „képzésekre” már megkezdődött a regisztráció.