A vármegye gazdaságának legnagyobbjai

A NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatósága, a Dunántúli Napló, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és az Enterprise Europe Network gazdasági évzáróján mutatták be a TOP 100 kiadványt, mely a  vármegye gazdasági teljesítményét, a legnagyobb vállalkozások szereplését elemzi.

Bővebben…

AI-BOOST “Large AI Grand Challenge” – pályázati felhívás

Vállalkozása európai startup vagy kkv, amely generatív mesterséges intelligenciát fejleszt és azzal dolgozik? Szaktudással rendelkezik nagyméretű nyelvi modellek építésében? És ismeri a szuperszámítógépek képességeit? A LARGE AI GRAND CHALLENGE pontosan az Ön vállalkozásának szól!

Bővebben…

Közeleg a határidő – új jogszabályi kötelezettség a vállalkozások nagy részének!

A 2023. július 24-ei határidőt követően 2023. december 17-től már az 50 fő feletti vállalkozásoknak is meg kell felelniük a 2023. évi XXV. törvény, az ún. „Panasztörvény” rendelkezéseinek.

A jogszabállyal kapcsolatban dr. Egerszegi Zoltán, a Meló-Diák Dél Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja, ügyvéd, munkajogi szakjogász az alábbiakat emelte ki:

Az uniós irányelv nyomán átvett jogintézmény a magyar vállalkozások versenyképességét, hatékonyságát, valamint a munkavállalók jóllétét is emelheti, amennyiben az adott vállalkozás megfelelő módon kiépíti és működteti bejelentővédelmi rendszerét.

A jogszabály sarkalatos pontja a bejelentés kivizsgálásakor a függetlenség és pártatlanság követelményének való megfelelés. Ennek a követelménynek a vállalkozások leghatékonyabban külső szolgáltató igénybevételével tudnak eleget tenni. A bejelentővédelmi rendszer bevezetése és működtetése egyrészt jogszabályi kötelezettség, másrészt hatékonyságnövelés a cégek számára.

Az alábbi linken részletes információk érhetők el a témával kapcsolatban:

https://www.hrportal.hu/hr/veszesen-kozeledik-a-hatarido-hogy-legyen-2-heten-belul-visszaeles-bejelento-rendszered-20231201.html

Mi köze a boroshordónak a fejlesztéspolitikához?

Alapvetően nem sok, viszont ha betekintünk egy nemzetközi cég folyamataiba, akkor már annál több.

December 7-én a kamara testületi tagjai egy összevont bizottsági ülés keretében összegezték az évet Szigetváron. Az eseményen, aminek a Trust Hungary Zrt. adott otthont, a Fejlesztéspolitikai Bizottság, az Iparfejlesztési Bizottság és az Ipari Tagozat elnökségének tagjai vettek részt.

A Trust olyan kitűnő minőségű hordók gyártásával foglalkozik, amik megfelelnek a borászok tölggyel szemben támasztott igényeinek. A gyártás során a legmodernebb berendezések használatával és szigorú minőségellenőrzéssel érik el a megrendelők elvárásait. A résztvevők betekintést kaptak egy nemzetközi vállalatcsoport gyártási folyamataiba: Salamon Balázs, cégvezető mutatta be a hordókészítés folyamatát, az alapanyag-beszerzéstől, a hordók égetésén át, azok gravírozásáig. Az amerikai és francia technológia, a magyar kreativitással kiegészülve, valamint az egyedi pörkölési eljárások együtt eredményezik az összetéveszthetetlen “Trust ízvilágot”. A Trust Hungary a kiváló minőséget a termék teljes nyomon követéssel garantálja, az erdőtől a hordóig, szerte a világon. A cégnél nem csupán gyártanak, hanem termékfejlesztéssel is foglalkoznak pl: a Nutrioak®  egy sajátos chips keverék, mely biztosítja a következetes és a gyümölcsös erjedést, miközben a nemkívánatos metabolitokat kordában tartja.

A bizottsági tagok a céglátogatást követően egy vitaindító előadást hallgathattak meg. Hoffmann Tamás, a Fejlesztéspolitikai Bizottság elnöke, akit nemrég megválasztottak a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség elnökének, az építőipar helyzetéről tartott egy átfogó előadást. Ezt követően a résztvevők a jelenlegi gazdasági összefüggéseket, a nemzetgazdasági folyamatokat elemezték, beleértve a potenciális állami beruházások és támogatási programok hatásait. A cégvezetők várakozásai vegyes képet mutatnak, de abban mind egyetértettek, hogy szinte lehetetlen előre látni a folyamatokat és arra stratégiát építeni, akár az értékesítés, akár a béremelések tekintetében.

 

 

 

 

 

EIC Accelerator – innovációs pályázat

Vállalkozása olyan TRL5-8 szintű, nemzetközi szinten versenyképes innovációval rendelkezik, amely nagy hatással bírhat az érintett piacszegmensekre vagy akár piacteremtő is lehet? Elkötelezett a terjeszkedés iránt és gyors növekedést képesek felmutatni? Az EIC Accelerator pont  az ilyen vállalkozásokat támogatja!

Bővebben…

Igyunk / Együnk / Ajándékozzunk

A kamara három éve indította el a #Heti1Helyi kampányát, amiben lakosok és vállalkozók figyelmét hívja fel arra, hogy a helyi cégektől, termelőktől vásárolva milyen sokat tehet mindenki ezek túléléséért. Kiemelt időszaka ennek a karácsony, amikor a cégek a partnereiket, dolgozóikat is lehetőségük szerint megajándékozzák. A #Heti1Helyi karácsonyi különkiadásában a kamara összeállított egy csokrot az Iható / Ehető / Adható ajánlatokból helyi vállalkozóktól, hogy segítsünk a választásban.

Heti1Helyi – IHATÓ
Minőségi borok reprezentációs adó nélkül

Tiffán Imre és Fia – bor, borkóstolók

Belward – karácsonyi bor ajánlat

Rácz Lilla – Brut Nature – az igazi helyi kézműves pezsgő

Polgár Pincészet – borcsomagok, borvacsorák

Blum Pince – borok, vacsorák borkóstolóval

Günzer Családi Birtok – céges borvásárlás

Günzer Tamás Pincészete – borok, kozmetikumok

Gere Attila Pincészet – szőlőmag, borok, borkóstolók

 

Heti1Helyi – EHETŐ

Bagolyvár Vendéglő – Ünnepi ételrendelés

Blöff Bisztró – Karácsonyi tálak, Asztalfoglalás

Gulyás 2 Étterem – Karácsonyi ajánlat

Mischler Cukrászda – Karácsonyi sütiválogatás, torták

Morzsa – Karácsonyi rendelés

Orfűi Malmok – Karácsonyi süticsomagok

Pécsi Kosár Közösség – helyi termelők aktuális ajánlatai

Szekeres Cukrászda – Karácsonyra rendelhető

Karácsonyi ételrendelés a Telekytől teleky.hu/rendeles/kategoriak/karacsony-2023

Tettye Vendéglő – Karácsony 2023

UMAMI Karácsony 2023 facebook.com/events/296636883296122

Szilveszter a Selyemgyárban by Teleky facebook.com/events/1349498965991571

Fordan – Szilveszteri party facebook.com/events/723174529239181

A Baranyai Gasztronómiai Klaszter többi tagjához is térjenek be: baranyazamata.hu/tagok

 

Heti1Helyi – ADHATÓ

Khoani – táskák széles választékban

KARMA Pécsi Kesztyű – női és férfi bőrkesztyűk

DigitPrint – ajándéktárgyak, reklámajándékok cégeknek

Melegh Andrea – festett selyem kiegészítők

DekoRozmár – egyedi ajándéktárgyak

Print Copy – jelmezek, kreatív nyomda

Svastits Krisztián – vászonképek

Baranya vármegye gazdasági kilátásai – konjunktúra elemzés

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara konjunktúra-felmérésével évente két alkalommal vizsgálja a baranyai vállalkozások jelenlegi és várható üzleti helyzetét, kilátásait. A 2023-as évi adatfelvétel áprilisban és októberben összesen 360 baranyai vállalkozás önkéntes részvételével zajlott.

A felmérések eredményének fő mutatója az összesített konjunktúramutató, amely négy elem várható változásának eredőjeként alakul ki. Ez a négy elem az összes megrendelés, a gépberuházások, az építési beruházások, valamint a várható üzleti helyzet.

Az elmúlt évtizedben a 2012-es mélypontot követő években 2020-ig Baranya vármegye az összesített konjunktúramutató vonatkozásában lényegében folyamatos emelkedést mutatott, majd jött a COVID járvány okozta gazdasági és pénzügyi válság, amely mélypontot jelentett a várakozásokat tekintve. Bár 2021 második félévére az összesített mutatók szintje majdnem elérte a válság előtti szintet, az energiaválság, a háború, a geopolitikai csaták a várakozások újbóli visszaesését eredményezték 2022 második felében. A 2023-as év első felében a várakozások pozitívak voltak, azonban a részben az inflációs hatások miatt az év második felében ismét erősödött a negatív hangulat, a várakozások pedig a romló teljesítményt vetítik előre.

Baranya esetében – országos és régiós összehasonlításban vizsgálva -, jól láthatóak az elmúlt évek fentebb is említett folyamatai: az országos átlaghoz viszonyítva Baranya folyamatos lemaradásban van – az elmúlt években a gazdasági és társadalmi mutatók alapján már elmozdultunk a vármegyék versenyében az utolsó helyről – , és bár 2023 év elején majdnem elértük az országos szintet, 2023 második felében ismét megjelent a különbség: az országos és a dél-dunántúli átlagtól (19 és 18 pont) elmaradva, Baranya vármegye vállalkozásai „csak” 2 pontos konjunktúrát vártak.

A konjunktúramutató alkotóelemeinek vizsgálata során az alábbiakat láthatjuk:

A 2023-as felmérésben résztvevő vállalkozások saját üzleti helyzetüket az év elejéhez képest rossznak ítélték meg, a mutató mértéke az első félévről a másodikra megtizedelődött. A 2023 tavaszi 16,1 pontról a mutató 2023 őszére már csak 1,6 pont lett.

A várhatóan megvalósuló gépberuházások tekintetében a 2020 áprilisi felmérés eredménye negatív rekordot jelentett. A mutató értéke -70,7 pontra esett vissza. 2021 őszére a gépberuházással kapcsolatos várakozások már majdnem pozitívak voltak, de a jelenlegi gazdasági helyzet miatt a mutató először szinte arányosan kétlépcsőben visszaesett, és bár javult az értéke, 2023-ban továbbra is a negatív tartományban maradt (-7 és -18 pontot ért el).

Az építési beruházások kapcsán elért régóta stabilan negatív érték továbbra is azt mutatja, hogy a vállalkozások építési beruházást – új csarnokot, irodát, telephelyet – nem terveznek. Bár 2023 első felében optimistábbak voltak a vállalkozók (a mutató értéke -26,4 pont volt), év végére az érték ismét a 72,9-es negatív rekord közelébe került az 52,6-os „ponttal”. Az építési beruházások volumenének radikális csökkenése országos tendencia, a 2024-es év nem ígér rendszerszintű pozitív változást.

A fentiekkel összefüggésben hozzá kell tennünk, hogy a vállalkozások egy kisebb része a tervezett beruházását a jelenlegi gazdasági, energia és geopolitikai helyzet okozta bizonytalanság miatt, mai tudása alapján egyelőre „csak” elhalasztotta. Összességében bízunk abban, hogy a korábbi üzletmenet visszaállását követően beruházási terveik, legyen az gép- vagy építési beruházás, ismét napirendre kerülnek.

Az összes megrendelés várható alakulása tekintetében is visszaesés látható. Bár 2023 év elején a mutató elérte a 2016-os szintet (59,8 pont) az év második felében ismét pesszimistábbá váltak a vállalkozások és a mutató visszaesett 42,3 pontra.

A COVID sújtotta időszakot követően a létszámfelvételt tervező vállalkozások kerültek többségbe, azonban a lendület 2022 második felében megtört, és bár 2023 első felében javulást mutattak a számok, év végére a lendület ismét elveszett. A tendencia a kapacitáskihasználtságra is jellemző volt.

A működést akadályozó legfőbb tényezők

A felmérések eredményeként a Baranya vármegyében működő vállalkozások üzleti tevékenységét akadályozó tényezőkről is képet kapunk.

A működést akadályozó tényezők közül a nyersanyagok és energia árai kategória vezet, ami a vállalkozások több, mint 50 %-nak okoz problémát. Az érték növekedése 2022-ben kezdődött. A legnehezebb időszakban 6-7-szeres gáz- és áramár növekedést tapasztaltak a vállalkozások, amely a likviditást is veszélyeztette. Ez sok esetben még ma is komoly problémákat okoz.

A három további kiemelt (30 % fölötti értéket mutató) terület a munkaerőhiány, a kereslethiány és a munkaerővel kapcsolatos költségek. Utóbbi értéke 2020 óta lineáris emelkedést mutat. A nemrég bejelentett garantált bérminimum és minimálbér (326 ezer Ft és 266 ezer Ft) ismét béremelést tesz szükségessé. A fedezet megteremtése nagy terhet ró a hazai KKV körre.

A mutatók többségében az előző évekhez képest nem változtak a tendenciák, egyedül az ellátási láncok esetében számoltak be arról a vállalkozások, hogy a probléma a korábbi évekhez képest egyre kevésbé érinti őket.

Az idei évben bekerült a tényezők közé a vállalkozások adminisztratív terhe, melyek közepesen magas arányban fordul elő a vállalkozások problémái között (15 %).

Vannak egyéb, az előző időszakhoz képest kisebb hangsúlyt kapó tényezők is: ilyen például a kapacitáshiány, a tőke/pénzhiány, az anyaghiány, a külpiaci értékesítési problémák. Ezek mellett a 2022-es 14,3 %-ról sajnos 8,6%-os szintre csökkent azok aránya, akiket semmi nem akadályoz válaszadásuk szerint.

Összefoglalva, a 2023-as év tavaszi és őszi kutatásában részt vett vállalkozások a 2021-es év javuló tendenciái és a 2022-es év visszaesését követően újra igen pesszimista hangulatban látják a jövőt.

Sok vállalkozás küzd az elszálló energia- és nyersanyagárakkal valamint az inflációval. A beruházások elmaradása pedig várhatóan tovább gyengíti vármegyénk versenyképességét.

Mindent meg kell tennünk, hogy a helyi családi vállalkozások és a külföldi tulajdonú nagyvállalatok összefogva, a kölcsönös érdekek mentén tovább erősítsék a kooperációt, az egymás felé történő beszállítói tevékenységet. Fontos, hogy az alapanyaghiányt, az energiaárak elszabadulásának negatív hatásait akár kormányzati eszközökkel is csökkenteni tudjuk, hogy a tervezett fejlesztéseket a vállalkozások elindítsák. A munkaerőpiaci kihívásokra válaszul az automatizálás és az ipar 4.0 módszerek bevezetése kerül a fókuszba. A helyi képzési rendszert a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően kell alakítanunk (az ágazati képzőközpontok is ezt a célt szolgálják). A nemzetközi piacokat és piaci lehetőségeket feltárjuk, emellett szükséges növelni a helyi vállalkozások nemzetközi piaci érettségét. A beruházási és fejlesztési volumen növelését szolgáló és szükséges infrastrukturális kapacitásokat meg kell teremteni, így az M6 és M9 autópályák, a térségi gyorsforgalmi utak, a repülőtér és az energiahálózat bővítése elengedhetetlen. A felsorolt tényezők segíthetik térségünk további felzárkózását régiós és országos szinten.

Tájékoztató a kötelező visszaváltási (DRS) rendszerrel kapcsolatban

A Deposit Return System (DRS), vagyis a kötelező visszaváltási rendszer 2024. január 1-től teljes hatállyal életbe lépő szabályozás, amely a gazdaság számos tagját érintő kötelezettséget jelent.
Uniós irányelvet átültetve a szabályozás célja, hogy Magyarország 90%-os visszaváltási arányt érjen el a PET palackok, ALU dobozok és üveg italcsomagolások területén. A visszaváltási rendszer bevezetése mérföldkő a hulladékgazdálkodásban, azonban az érintetti körnek újabb kötelezettséget jelent.

A fenti feladat ellátásának segítése céljából a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közös tájékoztató anyagot készített az érintetti kör legfontosabb feladatait kiemelve.

DRS (DEPOSIT RETURN SYSTEM) A KÖTELEZŐ VISSZAVÁLTÁSI RENDSZER – Tájékoztató

Új információ: Január elseje helyett július 1-től lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italospalackokon.

Az Enterprise Europe Network is segíti az EIC Accelerator pályázókat

Az EEN hálózat magyarországi konzorciuma is részt vesz az EEN2EIC projektben: segíti a kis- és közepes méretű vállalkozásokat az EIC Accelerator program pályázatainak benyújtásában és a sikereik elősegítésében. Különös figyelem övezi a nők által vezetett, valamint a kiválósági minősítéssel rendelkező kkv-kat (Seal of Excellence holders).

A projekt keretében ellátandó feladatok:

  • Rövid pályázatok támogatása
    Közvetlen 1:1 tanácsadás és támogatás az EIC Accelerator rövid pályázat (short proposal) megírásához és benyújtásához, az EEN2EIC által összeállított és a projekt weboldalán elérhető szolgáltatási csomagra is támaszkodva.
  • Teljes pályázatok támogatása
    Közvetlen, 1:1 tanácsadás és támogatás az EIC Accelerator teljes pályázat (full proposal) megírásához és benyújtásához.
  • Helyi befektetők keresése
  • A kiválósági minősítéssel rendelkező kkv-k (Seal of Excellence holders) számára alternatív források felkutatása.

 

Az EEN2EIC projektben résztvevő magyarországi Enterprise Europe Network partnerek: